Csomay Zsófia megnyitó szövege
Mottó: "kis túlzással boldog vagyok"
A „kis túlzással”-nem foglalkozom, csak a boldogsággal. Nemcsak Kinga - Én is boldog vagyok attól, ami itt történik és látható. Hogy van-vannak nők-férfiak, akik a zord valóság kellős közepén képes-képesek egy különös saját valóságot teremteni, amibe most mi is beláthatunk: képpel-tárggyal-szóval-szeretettel. A vers, a hang tárggyá - a tárgy szóvá, hanggá, különös üzenetté lesz. Széttöredezettségében új életet kap. S mindez átlengi a szereplők lelke. Születésről, halálról, munkáról, építésről mesélnek. “ A tárgyak fölénye olyan átható, hogy a változatok mögé mindig képesek odavetíteni a legvégesebb Állóképet. A létezés elvarázsoltjai. S terük a legvégtelenebb zsákutca, amibe a mozgás bezárhatja magát. Az ideges és békétlen fény - a szellem -, ami „elválasztja az éjszakától” őket, tulajdonképpen hazátlan hozzájuk képest: égen futó földönfutó. S közben azon iparkodik, hogy kivételes magasabbrendűségét megpróbálja beoltani a tárgyak kivételesen lecsillapodottságával.” Nemes Nagy Ágnes
Az itt kiállított anyag kicsit más, mint az eddig látottak. A hely is, az üzenet is. Mintha egy nagy család tagjai morzéznának egymásnak. Mintha a főszereplő dadogna egy kicsit. De mikor a rátalál az írokájára, megoldódik a nyelve. „Írás közben mindig akkor kapok erőre, mikor olyasmiről beszélek, olyasmire próbálok utalni, amiről semmit sem tudok. A művészet eleve „bizonytalanra megy”. Ha tudom, már nem szívesen írom. Persze, azért muszáj. Sajnos. Az volna gyönyörű, ha írás közben, szótól szóig, mondattól mondatig - mint a zseblámpafény - világhatnánk ma- gunknak, és így érhetnénk tetten azt, ami éppen a mi tettenéréseinktől lesz azzá, ami. Okosságunk, elfogultságaink, rögeszméink, hiteink, túlbuzgó képzeletünk azonban reflektorral világítja be előre az utat… Jóistenné kell lennünk, menthetetlenül. Csinálnunk kell a világot, s nem tettenérnünk. Semmire nem vágyom úgy, mint tiszta tudattal lenni ha ezzel pillanatokra is emléktelenül. És erre visszaemlékezni, párhuzamba állítva okosságommal, elfogultságommal stb. Realistának lenni - már amennyire lehet: zseblámpával szubjektivizálni, nem reflektorral. Legyünk szerények. “ Mészöly Miklós
Kinga egész lénye különös. Minden, ami a keze, lelke nyomát viseli: varázslatos. Nem kalickázható be semmi fajta magatartási sémára - hogy ne mondjam: stílusba Bázis abban az agresszív vizuális világban, ami körülvesz bennünket. Több, mint harminc éve ismertem meg őt a MOME-n (leány nevén Iparművészeti Főiskola). Mesterképző diplomájára a hodászi cigánytemplom egyik építészhallgatói pályázati tervéhez egy gyönyörű üvegszemes falat, kaput tervezett. Akkor már lehetett látni, hogy törvényen kívüli lánnyal van dolgunk. Azóta nem veszítettük el egymást szemelől. Pár évvel később a Királyi Pál utcában épülő Art hotel bejárati előterében csinált két elképesztően szép oszlopfőt, ami az egész tér atmoszféráját átfesti. Sajnos a későbbiekben nem volt rá mód együtt dolgozni, mert itthagyta Budapestet. (Egyébként az épület Pro-Architectura díjat kapott.) Azóta csak távolról figyelem Kinga varázslatos, de nem rögtelen útját.
Örülök, hogy ezt itt elmondhattam. Végezetül: Szabó T. Anna: " Tégla, Ágy " című versének Pilinszky Jánostól származó mottójához ( "Az ágy közös. A párna nem." ) kapcsolódva énekelnék egy népdalt.
Jaj de bajos egy párnája feküdni
Aki egymást nem igazán szereti
||: A párnájak a két széle elszakad
A közepe tiszta újan megmarad :||
Ki az első szeretőjét elhagyja
Életében mindig csak azt siratja
||: Én is olyan szeretőmet hagytam el
Amíg élek soha nem felejtem el. :||
Tele van a temető árka vízzel
Tele van a szívem keserűséggel
||: Jó az Isten leapasztja a vizet
Visszahozza a régi szeretőmet, :||
He eljönnél ablakomba egy este
Megláthatnád a bántot lefestve
||: Megláthatnák két halovány orcámat
Meghallhatnád hogy sóhajtok utánad. :||
Mielőtt a kiállítást megnyílna mi lenne, ha nyílt színen megköszönteném Kingát és Pétert 130. születésnapján?
